A napokban egy Baidelaire-esszét olvastam a modernségről (La Peintre de la Vie moderne), és elhatároztam, hogy néhány bekezdést hobbyból lefordítok belőle (és az irodalmi blogomon majd írok róla). Ám több olyan szövegrészlettel találkoztam, amivel nem boldogultam. Az alábbiakban rózsaszínnel közlöm a részleteteket a francia szövegből, kékkel a saját fordításomat, és vastag betűvel kiemelem azokat a szövegrészleteket, amelyeknek a jelentésében nem vagyok biztos, vagy egyáltalán nem értek. Ezek megfejtéséhez szeretném a csoporttársak segítségét kérni.

C’est ici une belle occasion, en vérité, pour établir une théorie rationnelle et historique du beau, en opposition avec la théorie du beau unique et absolu ; pour montrer que le beau est toujours, inévitablement, d’une composition double, bien que l’impression qu’il produit soit une ; car la difficulté de discerner les éléments variables du beau dans l’unité de l’impression n’infirme en rien la nécessité de la variété dans sa composition. Le beau est fait d’un élément éternel, invariable, dont la quantité est excessivement difficile à déterminer, et d’un élément relatif, circonstanciel, qui sera, si l’on veut, tour à tour ou tout ensemble, l’époque, la mode, la morale, la passion. Sans ce second élément, qui est comme l’enveloppe amusante, titillante, apéritive, du divin gâteau, le premier élément serait indigestible, inappréciable, non adapté et non approprié à la nature humaine. Je défie qu’on découvre un échantillon quelconque de beauté qui ne contienne pas ces deux éléments.

Remek alkalom ez, hogy felállítsuk a szépség racionális és történelmi elméletét, szemben a szépséget egynek és abszolútnak tételező elgondolással, s hogy megmutassuk: a szépségnek, mindenkor és szükségszerűen kettős természete van, jóllehet egységes benyomást kelt; s az elemek elválasztásának nehézsége nem szól az összetétel kettőssége ellen. A szépség egyik összetevője az örökkévaló és a változatlan, amelynek súlyát nehéz pontosan megbecsülni; a másik egy változékony, a körülményeknek kiszolgáltatott elem, amely összefügg, külön-külön vagy egyszerre a korral, a divattal, az erkölccsel, a szenvedéllyel. E második komponens nélkül, amely olyan, akár valamiféle csábító, izgató, ízletes máz, az első elem, az isteni sütemény emészthetetlen maradna, befogadhatatlan emberi természetünk számára. Vitatom, hogy létezik a szépségnek olyan mintázata, amelyben ne lenne fellelhető e két különböző elem.

La dualité de l’art est une conséquence fatale de la dualité de l’homme. Considérez, si cela vous plaît, la partie éternellement subsistante comme l’âme de l’art, et l’élément variable comme son corps. C’est pourquoi Stendhal, esprit impertinent, taquin, répugnant même, mais dont les impertinences provoquent utilement la méditation, s’est rapproché de la vérité, plus que beaucoup d’autres, en disant que le Beau n’est que la promesse du bonheur. Sans doute cette définition dépasse le but ; elle soumet beaucoup trop le beau à l’idéal infiniment variable du bonheur ; elle dépouille trop lestement le beau de son caractère aristocratique ; mais elle a le grand mérite de s’éloigner décidément de l’erreur des académiciens.

A művészet kettőssége  következménye az ember kettősségének. Tekintsék, ha úgy tetszik, az időtlen összetevőt a művészet lelkének, a változékonyt pedig a testnek. Ezért van, hogy Stendhal, ez a pimasz, kötekedő, sőt olykor visszatetszést keltő lélek, de akinek a pimaszsága minduntalan elmélkedésre késztet, közel jár az igazsághoz, inkább mint sokan mások, amikor azt állítja, hogy a szépség a gyönyör ígérete. Kétségtelen, hogy e meghatározás túllő a célon, a szépséget túlságosan is alárendeli a változatlan elemnek, túlságosan is buzgón fosztja meg a szépséget arisztokratikus karakterétől, ám hatalmas érdeme van abban, hogy eltávolodik az akadémikus fölfogástól.

La plupart des erreurs relatives au beau naissent de la fausse conception du xviii^e siècle relative à la morale. La nature fut prise dans ce temps-là comme base, source et type de tout bien et de tout beau possibles. La négation du péché originel ne fut pas pour peu de chose dans l’aveuglement général de cette époque. Si toutefois nous consentons à en référer simplement au fait visible, à l’expérience de tous les âges et à la Gazette des Tribunaux, nous verrons que la nature n’enseigne rien, ou presque rien, c’est-à-dire qu’elle contraint l’homme à dormir, à boire, à manger, et à se garantir, tant bien que mal, contre les hostilités de l’atmosphère. C’est elle aussi qui pousse l’homme à tuer son semblable, à le manger, à le séquestrer, à le torturer ; car, sitôt que nous sortons de l’ordre des nécessités et des besoins pour entrer dans celui du luxe et des plaisirs, nous voyons que la nature ne peut conseiller que le crime. C’est cette infaillible nature qui a créé le parricide et l’anthropophagie, et mille autres abominations que la pudeur et la délicatesse nous empêchent de nommer. C’est la philosophie (je parle de la bonne), c’est la religion qui nous ordonne de nourrir des parents pauvres et infirmes. La nature (qui n’est pas autre chose que la voix de notre intérêt) nous commande de les assommer.

A szépséggel kapcsolatos tévedések nagy része a 18. századnak a morálról alkotott hamis nézeteiből ered. Ekkortól kezdték a természetet minden létező és lehetséges szép és jó forrásának, alapjának tekinteni. Az eredendő bűn tagadása (------???). Ha mindazonáltal egyetértünk abban, hogy nyilvánvaló tényekre utaljunk, minden kor tapasztalatára és a (....) -ra, látni fogjuk, hogy a természet nem tanít nekünk semmit, vagy csaknem semmit, az ember úgyszólván csupán az alvásra, evésre, ivásra, való kényszert kapja tőle, hogy valamiképpen megvédje magát az ellenséges környezettől. Ugyanez az erő ösztönzi az embert, hogy megölje a hozzá hasonlót, eleméssze, bezárja, megkínozza; ugyanis, ha kiszabadulunk a szükségletek és kényszerek rendjéből, hogy átjussunk a pompa és öröm világába, azt láthatjuk, hogy a természet csakis bűntettre ösztökél minket. A csalhatatlan természet az, ami szülőgyilkosságot teremt, és ezernyi más szörnyűséget, amelyet szeméremből és érzékenységből itt nem nevezünk meg. A filozófia és a vallás az, ami megparancsolja, hogy tápláljuk a szegény és elesett szülőket. A természet (ami nem egyéb, csak ösztönünk másik neve) arra sarkall, hogy öljük meg őket.

Passez en revue, analysez tout ce qui est naturel, toutes les actions et les désirs du pur homme naturel, vous ne trouverez rien que d’affreux. Tout ce qui est beau et noble est le résultat de la raison et du calcul. Le crime, dont l’animal humain a puisé le goût dans le ventre de sa mère, est originellement naturel. La vertu, au contraire, est artificielle, surnaturelle, puisqu’il a fallu, dans tous les temps et chez toutes les nations, des dieux et des prophètes pour l’enseigner à l’humanité animalisée, et que l’homme, seul, eût été impuissant à la découvrir. Le mal se fait sans effort, naturellement, par fatalité ; le bien est toujours le produit d’un art.

Visszatekintve, vizsgáljuk meg mindazt, ami természetes, a természeti ember minden tettét és vágyát, és nem találunk mást, csak borzalmat. Mindaz, ami szép és nemes, az az értelem és a gondolat terméke. A bűn, amelynek vágyával az emberállat az anyja méhében eltelik, teljességgel természetes. Az erény, ezzel szemben, mesterséges, természetfeletti, mivel az isteneknek és a prófétáknak minden időben újra és újra meg kell rá tanítani az embereket, és az ember önmagában erőtlen arra, hogy ezt felfedezze. A rossz nem igényel erőfeszítést, a rossz sorsszerű, a jó mindig egy művészet eredménye.