Gyerekkoromban, amikor képregényrajzolónak készültem, az akkoriban hazánkban is kapható francia nyelvű Pif-kiadványokat lapozgatva eszembe ötlött, hogy egyszer majd, valamikor a távoli jövőben, lehet, hogy megtanulok franciául. Nem gondoltam ezt nagyon komolyan, inkább csak egy ötlet volt, lehetőség vagy fantáziakép. Később, egyetemistaként, amikor megszerettem Baudelaire verseit, az idea további megerősítést kapott. Egyszer aztán, úgy huszonnyolc éves korom körül, amikor doktorandusz barátommal, Bálinttal Párizsban jártam, elérkezettnek láttam az időt, hogy hozzákezdjek gyermekkori ötletem megvalósításához. Vagy legalábbis hogy néhány lépést tegyek ezen a képzeletbeli úton, illetve hogy legalább kipróbáljam, milyen érzés lenne vándorolni rajta.

Azóta eléggé sok idő eltelt, rengeteg energiát beleöltem a tanulásba, de sajnos még mindig nagyon hosszú út áll előttem, még mindig távol a cél. Beszédben egyáltalán nem vagyok jó, de ez nem is olyan fontos. A célom az, hogy bármilyen irodalmi vagy filozófiai szöveget gond nélkül és maradéktalanul megértsek, mivel irodalmárként engem elsősorban ez érdekel. Az írott nyelvben ennek megfelelően haladtam valamennyit, de messze nem eleget, és még nem tökéletes a szövegértésem. Az első probléma az, hogy egyszerre csak keveset tudok olvasni, és azon is sokat kell gondolkodnom. A második, ennél súlyosabb baj az, hogy időnként beleütközöm olyan mondatokba, amiket nem értek meg pontosan. Ez elég kiábrándító érzés.

Hozok erre egy példát. Egy barátom, Tibor küldte át néhány napja a FB-on a következő szövegrészt. Ő is tanul franciául, de az idézett szöveg második mondatába belegabalyodott; kíváncsi volt, én boldogulok-e vele. Nagyjából igen, de a legvége nekem sem állt össze. Íme:

...Le premier ministre japonais Shinzo Abe a estimé que le Japon ne doit pas nier les souffrances infligées par son pays pendant la guerre. Il n'a pas présenté d'excuses qu'attend pourtant la Chine..

Az első mondat könnyű: a japán miniszterelnök úgy gondolja, szembe kell néznie a szenvedéssel, amit az ő hazája okozott a világháború alatt (szó szerint: nem tagadhatja le). Második mondat: viszont nem tette meg azt a bocsánatkérést, amit vártak tőle (...).  Tibi arra gondolt, hogy a ne.. pas tagadó szerkezet és a que itt talán összefüggenek valahogy, és egy egységet alkotnak, mint pl. amikor azt mondjuk, hogy nem csak... (mivel a ne...que szerkezet a franciában nem tagadás, hanem korlátozás, vagyis "csak".) Nekem világos volt, hogy a que-nek itt semmi köze a ne...-hez, mivel egy tárgyi alárendelő mondatot vezet be, vagyis: "azt a bocsánatkérést, amit... " Viszont nem jöttem rá arra, hogy az attend ige alanya a la Chine, tehát: amit Kína vár tőle. Pedig ez pofonegyszerűnek tűnik. Ennek a nem értésnek azonban megvan az oka, mégpedig az, hogy az alárendelő tagmondatban megcserélődött az alany és az állítmány sorrendje, és ez eléggé összezavart. Ez a csere a franciában ugyanis eléggé szokatlan, mivel itt általában, ahogy az angolban is, jellemzően kötött a szórend, vagyis alany-állítmány-tárgy a sorrend, egyedül a határozói szerkezet mozoghat szabadon a mondatban. Az idézett mondatot a franciatanár kollégámtól kérdeztem meg, és ő magyarázta el, hogy a sajtónyelvben bizony előfordulnak ilyesfajta inverziók. Erről az általam ismert nyelvtankönyvek nem beszélnek.

Ennél az aprócska szövegnél persze sokkal szebb, irodalmibb, és jóval bonyolultabb példamondatokat is hozhatnék arra, hogy milyen nyelvtani szerkezetek értelmezésénél szoktam elakadni, de most éppen ez volt kéznél, és az igazán nagy kihívást jelentő mondatokról vagy szövegekről úgyis részletesen fogok majd írni a következő posztokban (ha abba nem hagyom közben a tanulást). A lényeg itt az, hogy eléggé elkeserítő, amikor több év tanulás után ilyen szövegrészekben eltéved az ember. Ha az a célom, hogy bármilyen irodalmi vagy filozófiai szöveget el tudjak olvasni, akkor az ilyen nehézségeket bizony könnyedén kellene vennem.

Itt pedig be kell vallanom, hogy eddig sokkal több tanulással sokkal kevesebb eredményt értem el, mint ahogyan azt eredetileg elképzeltem. Arra számítottam, hogy néhány év alatt meg tudok tanulni tökéletesen olvasni. Ez az a pillanat, amikor az ember kételkedik, hogy érdemes volt-e elindulni egy úton, ami ilyen hosszú, nehéz és rögös. Ám azt is el kell mondanom, hogy itt már lényegében mindegy, visszafordulni már úgysem lehet.  Eszembe jut ezzel kapcsolatban néhány szövegrész kedvelt olvasmányaimból. Macbeth pl. ezt mondja, (igaz, nem a tanulásról, hanem az erőszakról):

(...) úgy benne vagyok a vérben,
Olyan messze, hogy átgázolni és
Visszafordulni egyformán nehéz
(III. 4., ford. Szabó Lőrinc)

Vagyis egy idő után már visszafordulni sincs értelme. Ha az ember abbahagyja, amit elkezdett, akkor félúton megállva, és elfelejtve az addig tanultakat mindenképpen kárba vész az az energia, amit addig ráfordított az ismeretek elsajátítására.

Eszembe jut ezzel kapcsoltban egy gondolat az elköteleződésről Elliot Aronson nagy sikerű szociálpszichológiai művéből, A társas lényből. Amikor a pszichológusok egy kísérletben valamilyen jótékony célra gyűjtöttek pénzt a lakosoktól egy adott városrészben, akkor többen és több pénzt adtak azok, akikkel a gyűjtést megelőzően aláírattak egy papírt, hogy egyetértenek-e az adott üggyel. Az, hogy az ember aláír egy papírt, nem kerül semmi pénzébe. Viszont ettől elköteleződik, kialakul benne a helyeslő attitűd az adott üggyel kapcsolatban, némiképpen talán az identitásának is része lesz, hogy ő ennek a valaminek támogatója. Így van az ember egy nyelvvel is: azért tanulja, mert már eddig is tanulta. A harmadik szöveg, ami eszembe jut, egy Darvasi László -novella, amelyben megkérdeznek egy fiút, aki valamilyen fúvós hangszeren zenél, hogy miért játszik rajta. Azért, mondja a kölyök, hogy egyszer abbahagyhassam. Ez értelmetlenségnek tűnik, de nem az: azért tanulunk, hogy egyszer már végre megtanuljunk valamit, és ne kelljen többet tanulni.

Így lesz egy gyerekkori ötletből komplett életprogram. Idáig mindenesetre nagyjából a következő lépéseket tettem a francia nyelv tanulásának útján:

1. Először alaposan átnéztem a Francia Kisokos című kiadványt, ebből hozzávetőleges képet kaptam a francia nyelvtan szerkezetéről, fontosabb témaköreiről. Aztán áttanulmányoztam egy részletesebb művet, dr. Pataky Pál Francia nyelvtan c. munkáját. Ez nagyon részletes szöveg, rengeteg apró megjegyzéssel, kivétellel, ezért kiemeltem a könyvből a fontos szabályokat és példamondatokat. Néhány nyelvtani szerkezetet még megnéztem ehhez Vida Enikő Francia nyelvtan 222 pontban c. könyvből is, mert bár Pataky könyve nagyon alapos és okos ismertetés, akadt olyasmi, amit ez utóbbi kötet világosabban vagy részletesebben kifejt. A benyomásom egyébként is az, hogy érdemes egy nyelv tanulásánál többféle nyelvtant is átlapozni, mert ugyanazok a nyelvtani szerkezetek jobban megérthetőek, ha különböző összefüggésekben is találkozunk velük.  

2. Ezeket a szabályokat a példamondatokkal együtt kiírtam néhány kisnoteszbe, amiket bárhova magammal tudok vinni, és bármikor meg tudok nézni bennük egy-két mondatot, pl. a buszra várva, a városban sétálva. Hatékony módszer, ha az ember időnként pár percet rászán a tanulásra, elszórva más tevékenységek között. Valamivel több mint 200 ilyen példamondatom van, ezeket megpróbálom úgy megtanulni, hogy bármikor gondolkodás nélkül eszembe tudjam idézni őket. Ezt azért gondolom fontosnak, mert egy nehezebb irodalmi szöveg értelmezésében, pl, egy többszörösen összetett mondat esetében nélkülözhetetlen, hogy az olvasónak a kisujjában legyen a grammatika. Ennek hiányában igen nehéz azonosítani a mondatszerkezetet. Meg kell mondanom, hogy a példamondatok tanulásával nagyon nehezen haladok. Úgy egy évvel ezelőtt már egész jól ment, de most, hogy újra elővettem, néhol egészen bonyolultnak találom. De nincs kibúvó, ennek meg kell lennie, ennek gondolkodás nélkül mennie kell.

3. Kétnyelvű kiadásban elolvastam Voltaire Candide-ját, illetve néhány hosszabb Maupassant-novellát. Ezeket kiszótáraztam, a szavakat megtanultam (de már nem emlékszem mindre). Mikor ezzel megvoltam, megtudtam, hogy a francia nyelvű wikipédián megtalálható az összes (!) klasszikus francia nyelvű irodalmi mű (amikre már nincs jogdíj), amiket fejezetenként el lehet menteni, szerkeszteni, kinyomtatni. Ilyen módon kinyomtattam, a magyar szöveggel összevetve elolvastam Émile Zola Germinal-ját, részben a Lourdes c. regényét, Baduelaire néhány tucat versét, és legutóbb egy kis Hugót. Olvastam franciául néhány képregényt is, részben sajátokat, részben olyanokat, amiket a miskolci Francia Intézetből kölcsönöztem ki.

4. Úgy egy évvel ezelőtt elkezdtem olvasni a Le Figaro FB-oldalát. Vettem egy A/5-ös méretű kockás, 96 oldalas kemény fedeles könyvet, amibe feljegyzem az ismeretlen szavakat. Most a 81. oldalon tartok, tehát lassan betelik. A szavakat a nyelvtani példamondatokhoz hasonlóan kiírom noteszekbe, hogy bármikor tudjam tanulni.